bemutatkozas
tortenetunk
rendezvenyek
szentistvan
stephanus_alapitvany
cimunk
hasznoslinkek
kurir

Rendezvények

 

 


 

 TÁRSULATI ESTÉK ELŐADÁSAI

 

 

 

2011.

TÁRSULATI ESTÉK A CSALÁD ÉVÉBEN

 

SZEPTEMBER 26.

TOMKA FERENC: Biztos út- fiatalok felkészítése a jó házasságra

 

MÁRCIUS 28

 

FÜLÖPNÉ ERDŐ MÁRIA: PDF. ÉRTÉKORIENTÁLT NEVELÉS A CSALÁDBAN ÉS AZ ISKOLÁBAN
 
 MÁJUS 30.

 

 

2010.

Április 26. 18 – 20 h Társulati Esték előadás XI.
Pál József egyetemi tanár előadása
Isten ábrázolása Dante Isteni színjátékában és a Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján

Május 31. 18 – 20 h  Társulati Esték előadás XII.

Rózsa Huba, a Szent István Társulat alelnökének előadása
Őstörténet - A világ és az emberiség eredete a Bibliában

 

Szeptember 27. 18 – 20 h Társulati Esték előadás XIII..
Botos Máté, a PPKE BTK dékánjának előadása

Keresztény demokrácia a szekularizálódó társadalomban
 
Október 25. 18 – 20 h Társulati Esték előadás XIV.
Prof. Dr. Kuminetz Géza, a Központi Papnevelő Intézet rektora
Schütz Antal ismeretlen arca: a pedagógia tudósa
 
 

2009.

2009. November 30. 

Erdő Péter: A 125 éve született Serédi Jusztinián életrajza Meszlényi Zoltán tollából 

Igen Tisztelt Közgyűlés!
 

Bevezetés
Régi hagyomány, hogy ha a prímás a magyar katolicizmust érintőfontos kérdésről kívánt szólni, a Szent István Társulat közgyűlésén ehhez megfelelőfórumot talált. Ez volt a helyzet Serédi Jusztinián bíboros-prímás idejében is, akinek 125. születési évfordulójáról emlékezünk meg. Ő a Társulat fővédője volt. Évente elmondott közgyűlési beszédeiben rendszerint alapvetőkérdéseket vetett fel. Első megnyitójában a magyar katolicizmus igazának gondolatáról beszélt és felvetette azt a kérdést is, hogy nem lehetne-e szigorúan tudományos módszerrel új egyháztörténelmet megíratni és kiadni, hiszen ennek hiányát már akkor is – 1928-ban – mindenki érezte. 1932-ben elmondott beszédében azt hangsúlyozta, hogy hazánkban „minden vonalon megfogyatkozott a tisztesség és az erkölcsi törvényekhez való ragaszkodás”. Ugyanezt a gondolatot fűzte tovább 1935-ben, amikor a komoly életfelfogás és a felelősségtudat hiányáról szólt. A háború árnyékában, 1941-ben a realitások elhagyásának veszélyére hívta fel a figyelmet, 1942-ben az emberek és a nemzetek helyes értékeléséről szólt. Utolsó elnöki megnyitóját 1944-ben tartotta. Ekkor a rágalomról beszélt és annak szerepét vizsgálta a nemzetek sorsának alakításában.
Illő, hogy az idei évforduló alkalmával az ő életének, életművének tükrében gondolkodjunk el mai történelmi hivatásunkról és sorskérdéseinkről.
 
Serédi bíborosról való képünk egy új forrása: a prímás életrajza Meszlényi Zoltán püspök tollából
 
Az egyháztörténetírás szokásos forrásbázisa Serédi bíboros életének és művének kutatója számára is adott. Publikált műveit impozáns kötetek és sorozatok őrzik. A Szent István Társulat-i megnyitókat a Katolikus Szemle közölte. A Szent István Akadémián, ahol 1933-ban elnökké is választották, az évenkénti ünnepi ülések megnyitóját az elnöki székből mondta el. Ezeket a beszédeket a Szent István Akadémia Értesítője füzeteiben találjuk. Egész egyéniségéről szóló, átfogó életrajzi munka azonban sokat segítene nemcsak megismerésében, hanem helyes értékelésében is. Bánk József kiadta ugyan röviden Serédi római éveinek történetét (1), Mészáros István gondozásában pedig az 1944–1945-ös időszak krónikája látott napvilágot, amelyben Esty Miklós naplójának részleteit és Serédi Jusztinián írásaiból vett szemelvényeket olvashattunk (2). Az átfogó kép azonban továbbra is várat magára. Amikor magyar katolikus múltunk – vagy ahogyan maga Serédi Jusztinián már 1928-ban mondta: hazai egyháztörténetünk – józan, az igazsághoz, a teljes igazsághoz hű ismerete és lélektani feldolgozása még mindig a jövő nehéz feladatának tűnik, szinte gondviselésszerű, hogy Főegyházmegyénk levéltárában jó állapotban fennmaradt egy igényesen megírt Serédi-életrajz, mégpedig Boldog Meszlényi Zoltán püspök tollából. Dr. Beke Margit volt szíves felhívni figyelmünket ennek az életrajznak a szövegére.
Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy ez az életrajz sem egészen teljes, Serédi bíboros halála előtt néhány hónappal vége szakadt a krónikának. Magából a szövegből egyértelmű, hogy az a nagy egyházjogász bíboros halála után íródott. Ez magyarázza azt is, hogy miért maradt kéziratban. A II. világháború után, az ország és az egyházmegye sok gondja között Meszlényi püspök szorgalmasan dolgozott művén, ám annak megjelentetésére évről évre kevesebb volt az esély. Így lehetséges, hogy a végső tisztázat, illetve az utolsó hónapok történetének elbeszélése elvégzetlenül maradt. Vannak a szövegben kisebb dublettek is, legalábbis az immár átírt formában. Ez azt jelenti, hogy van példa olyan bekezdésre, amely egy oldallal később szó szerint azonos módon ismét felbukkan. Ugyanakkor a kronológiai rendezés és a szerkesztés egyéb szempontjai nem mindig egyeztethetők össze tökéletesen. A szerző olykor egy-egy tematikai egység köré csoportosítja mondanivalóját és át- meg átlépi a szoros időrend határait.
Az életrajz, azonban így is lenyűgöző olvasmány. Olyan ember írta, akinek igényes, jó stílusa volt, és aki Serédi Jusztiniánt korai ifjúságától fogva jól ismerte, érseki kinevezésétől pedig szinte minden jelentős programjának személyes tanúja és részese volt. De jelen volt például a Szixtuszi kápolnában is, amikor Serédi Jusztiniánt a pápa püspökké szentelte. Az események közvetlen megfigyelőjeként beszéli el, hogy a már idős és beteg Kohl Medárd segédpüspök bencés rendtársának szentelésére nemcsak hogy Rómába utazik, de megpróbál bejutni a társszentelők közé is, ami azonban végül is nem sikerül. Ma is örömmel és büszkeséggel olvassa az ember például az 1934-es római jogászkongresszus beszámolóját, ahol Serédi Jusztinián nem csupán kitűnő előadást tartott, hanem a rendezvényt lezáró pápai kihallgatáson ünnepi beszédében tudományos összefoglalót adott az egész kongresszus munkájáról. Hogy pedig ezt a pápa jelenlétében méltó színvonalon tehesse meg, éltanuló módjára az egész konferencia minden előadását végighallgatta és jegyzetelte. Számos más eset elbeszéléséből is kitűnik Meszlényi püspöknek az a büszkeséggel és fájdalommal kísért felismerése, hogy Serédi prímás személye igen rangos és jelentős a Világegyház életében, de ami fontosságát megalapozta, amivel rangját kivívta, azt a hazai közvélemény csak kis részben tudta felmérni és értékelni. Erre a helyzetre jellemzőepizódot beszél el a szerzőnem minden humorérzék nélkül, amikor Reiner János (3) (1865–1938) budapesti jogprofesszor egyik látogatását írja le a prímásnál. A professzor valamilyen társadalmi-közéleti ötletével akarta megkeresni a bíborost. Meszlényi – jó titkár módjára – arra hivatkozott, hogy a főpásztor elfoglalt és nem ér rá az ügy részletes tanulmányozására. Reiner azonban visszakérdezett: mivel foglalkozik Serédi bíboros, mi tölti ki az idejét? A titkár válasza a valóságnak megfelelően az volt, hogy a Fontes-t, azaz a Codex Iuris Canonici forrását képezőjogszabályok gyűjteményének kiadását rendezi sajtó alá. Mire Reiner azt válaszolta: „Vannak dolgok, amelyek még sokkal fontosabbak.”
Egy másik értékes következménye Meszlényi szemtanúi mivoltának, hogy azt is világosan megírja, hogy egy-egy komoly szakmai munkát bizonyíthatóan és ténylegesen ki végzett el, amikor pedig hivatalosan az adott munka más személy vagy intézmény neve alatt szerepel. Így említi meg, hogy az 1917-es Kódex kiadását megelőző szövegjavaslatokat, melyek az akkori esztergomi érsektől, eleinte Vaszary Kolostól érkeztek, valójában Rajner Lajos (1842–1920) c. püspök készítette, akiben egyébként Meszlényi Zoltán méltán a saját elődjét is tisztelhette, hiszen Esztergomban érseki levéltáros, szertartó, szentszéki jegyző, majd prímási titkár, irodaigazgató, kanonok, az egyházjog és a jogtörténet kiváló szakértője volt(4).
Hasonlóan személyes tapasztalatok alapján árnyalja finoman Meszlényi püspök azt a helyzetet, amely az 1930-as évek vége felé az egyházi házasság állami elismerése körül kialakult. Világosan rámutat, hogy ennek szorgalmazása eredetileg nem Serédi prímástól indult ki, viszont a prímás, tekintettel parlamenti helyzetére, igen óvatosan járt el az ügyben. Nem kívánt törvényjavaslatot beterjeszteni, hanem a miniszterelnökhöz írt levélben fogalmazta meg, hogy mit tart jogilag lehetségesnek. Álláspontjának a sajtóban való kifejtése azonban az akkor már szintén a prímás környezetében működő Hamvas Endrére hárult. Ezek után persze joggal vehető fel a kérdés, hogy vajon az 1920-as évek elején Meszlényi Zoltán legitimista hangvételű cikke nem tükrözte-e inkább a Károly királlyal személyes, baráti viszonyban lévő Csernoch János érzelmeit(5). Mindenesetre a Serédi Jusztiniánról írott életrajzban politiksi elfogultságnak vagy markáns legitimizmusnak nyomát sem találjuk.
 
A Meszlényi-féle életrajz különleges tanulságai
Serédi Jusztinián alakja ebből az életrajzból meghitt, bensőséges módon rajzolódik ki. Különösen családja, gyermekkora, ifjúsága leírása bővelkedik olyan részletekben, amilyeneket a prímás csak legközelebbi munkatársainak, barátainak mesélhetett el, amikor például a vágsellyei kastély tatarozásának ügyeit magyarázta neki egy delegáció a II. világháború elején, röviden megjegyezte: ismerem az épületet, sokat jártam a tetején. Gimnazista korában ugyanis tetőfedő édesapjának segített ebben a nagy munkában. Ugyancsak elgondolkodtató Serédi testvéreiről olvasni: tizenegy gyermek volt a családban. Volt, aki egész kiskorában halt meg, volt aki fiatalon. Tbc-ben csak ketten hunytak el a testvérek körül: Mihály, aki Marcell néven bencés szerzetes lett és nevét elsőként változtatta Serédire, később pedig Magdolna, aki vincés nővér lett és a gyulai tüdőszanatóriumban kapta meg a betegséget. Akik édesapjuk cserepezőszakmáját folytatták, gazdálkodók lettek, vagy a vasútnál helyezkedtek el, hosszabb életűek voltak. Többen a prímás testvérei közül (Gizella, István) azt is megérték, hogy magyar szülőfalujukból a háború után kitelepítették őket és a Tolna megyei Hőgyészre kerültek. Ha belegondolunk, hogy egy-egy nedves épületben, bezárt közösségben élőszerzetesek a XIX–XX. század fordulóján fokozottan ki voltak téve a tuberkulózis veszélyének, ha felidézzük a magyar jezsuiták XIX. századi történetének azt a mozzanatát, hogy csak Lembergben képezhették a novíciusokat, abban a házban pedig majd’ minden növendék tbc-ben halt meg, akkor tudjuk igazán értékelni annak gondviselésszerűségét, hogy Serédi Jusztiniánt már az egyetemi tanulmányok idejére Rómába küldték.
Különösen is finom és személyes eleme Meszlényi Zoltán munkájának a Serédi prímás és testvérei közötti kapcsolattartás leírása. Az egyszerű, de nagy méltósággal és kiegyensúlyozottan viselkedő testvérek tiszteletet ébresztettek a prímás környezetében.
Vívódik az életrajzíró Meszlényi, Serédi háború alatti politikai szereplésének ismertetése során. Mondataiból is ismerhetjük a korszak drámai feszültségét. A magyarság sorsáért érzett aggodalom és mindenfajta rasszizmus és kollektív felelőssé tétel elutasítása a katolikus hit nevében jellemzői maradnak Serédi magatartásának. Ennek az időszaknak a történetében mintha Meszlényi püspököt leginkább az érdekelné, hogy milyen megfontolások, lelkiismereti, vallási és társadalmi-politikai megfontolások vezették főpásztorának döntéseit. Ami a kollektív felelősség következetes elutasítását illeti, méltán beleillik az összképbe Serédi Jusztiniánnak a Szent István Akadémia ünnepi ülésén 1941. december 14-én tartott előadása. Ebben a prímás hangsúlyozta: „Az egész katolikus erkölcstannak mind a belső, lelkiismereti, mind pedig a külső fórumon az emberi értelem és szabad akarat közreműködésével végbevitt cselekedetekkel járó egyéni felelősség az alapja”.(6) Ezután a bíboros a Szentírás, a Tanítóhivatal és az egyházjog alapvetőforrásait veszi számba, amelyek határozottan elutasítják az egyik ember cselekedetéért a másokra is átvitt felelősséget. Majd így folytatja: „Ám ha Isten és az ő egyháza, valamint az államok az erkölcsi rendet az egyéni és kollektív cselekedetek beszámíthatósága alapján az egyéni felelősségen építik fel, akkor az embereknek… tudniuk kell, hogy cselekedeteikért mind egyéni, mind pedig kollektív vonatkozásban egyéni felelősség, erkölcsi beszámíthatóság, jutalom vagy büntetés jár, akár ezen, akár a másvilágon”(7). Széchenyi István jubileumát ünnepelték Serédi Jusztinián idézett beszédének elhangzása idején. Az ő személyét állítva középpontba, kortársaihoz fordul: „Bárcsak most, mikor a legnagyobb magyar jubileumát ünnepeljük, a keresztény magyar szülők, a papok és nevelők, a magyar publicisták, írók és művészek, az orvosok és tisztviselők, a magyar bírák és katonák, és mindazok, akik egyesületeink, társadalmunk és közületeink életének irányításában részt vesznek, kiváltképpen pedig a magyar törvényhozók, öntudatosítanák magukban, hogy Széchenyi Istvánt éppen az egyéni felelősség tudata s ennek megfelelő cselekedetei tették a legnagyobb magyarrá; és az ő példáját követve sohasem feledkeznének meg arról, hogy egyéni és kollektív cselekedeteik talán még századok múlva is éreztetni fogják hatásukat a magyar egyházi és állami életben, végül hogy mindezekért saját személyükben felelősek Isten, illetve az Egyház és a haza előtt!”(8) Nagysúlyú szavak ezek, melyek egy távolbalátó ember vívódását és aggodalmát tükrözik. Azóta is újra meg újra megjelenik a kísértés, hogy népeket, közösségeket, kisebbségeket, vagy akár a Katolikus Egyházat vagy a magyarságot kiáltsák ki egyesek kollektíven bűnösnek vagy felelősnek, aggassanak rá elmarasztaló jelzőket egyes személyek súlyos és elfogadhatatlan cselekedetei miatt. Katolikus hitünk tiltakozik minden ilyen szemlélet ellen és ragaszkodik az igazságosság és a szeretet parancsához.
Meszlényi püspök munkája ráirányítja figyelmünket az egyháztörténetírás fontos szempontjaira és kívánalmaira. Az egyháztörténelem, amelyet teológiai intézményeinkben tanítunk, amely az Egyháznak mint Isten népének legszentebb és elidegeníthetetlen örökségéhez tartozik, a hit szempontjából való, igaz emlékezés. A Tradíció, a végső soron az apostolokig és Krisztusig visszamenő hagyomány közvetíti számunkra a kinyilatkoztató Isten üzenetét, a hitbeli tanítás, az erkölcs, a liturgia, az egyházi fegyelem vonatkozásában egyaránt. Az Egyház pedig, mint a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű hittani rendelkezése is hangsúlyozza, részesedik Krisztus küldetésében, és így az üdvösség jele és szentsége az emberek között. Érthető tehát, ha egyháztörténeti tudatunk, önismeretünk egyben küldetésünk tiszta felismerését és tanúságtételünk erősödését is szolgálja. Lehet az egyházak és vallási közösségek történetét pusztán művelődéstörténeti, gazdaságtörténeti, politikatörténeti vagy más profán szempontból is vizsgálni. Egy olyan egyháztörténet-írás azonban, amely az Egyház küldetésének lényegéről, működésének teológiai dimenziójáról nem vesz tudomást, nem tartozik a szent tudományok körébe, nem a hívőönismeret teljes értékű eszköze.
Magyar katolikus közösségünk évtizedek múltán lehetőséget kapott a történelem Urától, hogy ne csupán a szájhagyomány alapján őrizze saját történetének lelki értékeit. A mi nemzedékünké a feladat, hogy módszeres munkával vallassuk a múltat. Papjaink, püspökeink, szerzeteseink, hitükről tanúskodó világi híveink történetét ne csak egy politikai rendszer szempontjából vizsgálja, hanem főként azt kutassa, hogy hogyan járultak hozzá Egyházunk küldetésének teljesítéséhez a változó történelmi körülmények között. Hogyan adták tovább a katolikus hitet, hogyan tettek tanúságot a katolikus életeszményről, a keresztény szeretetről, mit tettek az egyházi közösségek életéért, egyszóval a világ üdvösségéért.
És akkor kiderül, hogy ezek a vonatkozások többnyire feldolgozatlanok. pedig Isten kegyelme folytán éppen ezek révén van ma is katolikus élet hazánkban. Ezért olyan különleges érték Meszlényi Zoltán életének megismerése, és sajátosan az a munkája is, amelyben ilyen emelkedett szempontból rajzolja meg a nagy jogász bíboros, Serédi Jusztinián alakját.
Méltó feladat lenne egyházmegyéinkben az elmúlt évszázad jeles személyiségei életének, az Egyházért végzett munkájuknak kisebb monográfiákban való feldolgozása. Hogy csupán a magunk háza tájáról beszéljek, Drahos János, Gigler Károly, vagy akár Hamvas Endre, Erdős Mátyás, Városi István, Budai János és sok-sok más személy kívánkozik ebbe a sorba. Adja Isten, hogy a Szent István Társulat jóvoltából ennek a hívőegyházi történetírásnak az ügye is előre haladjon és értékes eredményeket hozzon.
 
 
Lábjegyzetek:
 
1 Bánk J., Serédi bíboros fiatal évei Rómában 1908–1927. SZIT, Budapest.
2 Mészáros I., Prímások, pártok, politikusok 1944–1945. Adalékok a Magyar Katolikus Egyház XX. századi történetéhez. SZIT, Budapest, 2005.
3 1915-től 1935-ig a budapesti egyetemen az egyházjog nyilvános, rendes tanára; vö. Új magyar életrajzi lexikon, szerk.: Markó L., V., Budapest, 2004, 667-668.
4 Új magyar életrajzi lexikon, V., 580-581.
5 Csernoch prímást a trónörökös párhoz személyes, baráti kapcsolat fűzte. Ennek jeleit egyértelműen láthatjuk abban az albumban, amit Károly trónörökös és hitvese 1915. augusztus 11-i esztergomi látogatásáról adtak ki: Emlékkönyv Ő császári és királyi fenségeik, a trónörökös pár Károly Ferenc József főhercegnek és Pármai Zita főhercegnőnek Dr. Csernoch János bíbornok, hercegprímásnál tett esztergomi látogatása alkalmából, szerk. Dvihally Géza, Esztergom 1915.
6 A Szent István Akadémia Értesítője, szerk. Papp K., 1941. év 26. kötet, Budapest 1942, 4.
7 Uo. 8.

8 Uo. 9.


Március 30:  Tüskés Tibor: Emlékezés Kodolányi Jánosra

Április 27:  Rózsa Huba: Szent Pál, a világegyház apostola

Szeptember 28. 18-20 h: Kálmán Peregrin OFM - Szent Ferenc Regulája - 800 év tükrében.

Október 26. 18-20 h:  Sarbak Gábor: Pálos rend - 700 év tükrében

 2008.

2008 - A Biblia Éve keretében elhangzott előadások

2008-ban a Biblia Éve alkalmából a Szent István Társulat kilenc részből álló előadássorozatot indított.

Az előadások anyaga a címre kattintva PDF formátumban letölthető a honlapunkról.

Rózsa Huba: Mi a Biblia? - A hit könyve 

Nemeskürty István:  Biblia és kultúra - Az Újszövetség és a magyar kultúra  a Tridentinum évszázadában 

Rónay László: Biblia és irodalom - Keresztény eszmények a XX. századi  magyar irodalomban 

Náray-Szabó Gábor: Biblia és tudomány -A Teremtés könyve és az evolúció

Dávid Katalin: Biblia és művészet - Tipológia

Nemeshegyi Péter:  Biblia és teológia - A Szentírás, mint a teológia lelke 

Béres György: Biblia és zene - Énekelt Biblia 

Jakubinyi György: Biblia és spiritualitás - Szentírási lelkiség

Zlinszky János: Biblia és törvény - A Biblia éve jogászi szemmel 

 


2002-2006.

A Szent István Társulat 2002 tavaszán indította útjára Haza a magasban című sorozatát, amelynek keretében a magyar közélet egyházi és világi képviselői – köztük többek között Erdő Péter, Gyulay Endre, Pápai Lajos, Bábel Balázs, Seregély István, Veres András, Bolberitz Pál, Rózsa Huba, Szabó Ferenc, Harrach Péter, Nemeskürty István, Jókai Anna, Juhász Judit, Rónay László, Mészáros István, Naszlady Attila – tartottak előadást a családról, az erkölcsről, az egészségügyről, a magyar kultúráról, a bibliai örökségről, az egyház múltjáról és jelenéről, az egyház és az állam viszonyáról, az Európai Unióról. A Társulat utolsó, harmincadik előadását Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök Egyház és közélet címmel tartotta.

Elhangzott előadások:

Az előadások nyomtatott formában is megjelentek a Szent István Társulatnál, illetve az előadás címére kattintva letölthetőek PDF formátumban.

I. Harrach Péter: A család jövője a magyar társadalomban
II. Rónay László: Az őrszem tekintetével
III. Bánffy György: Nyelvében él- hal a nemzet
IV. Nemeskürty István: Tinódi Lantos Sebestyén Bibliából magyarrá költött énekei
V. Jókai Anna: Ember a harmadik évezredben
VI. Szabó Ferenc S.J.: A nemzeti küldetés költője (Száz éve született Illyés Gyula)
VII. Semjén Zsolt: Egyházpolitika, egyház és politika – tegnap és ma -
VIII. Dávid Katalin: A kereszt mint jel és ereklye az Árpád-kori Magyarországon
IX. Naszlady Attila: Egyházi és állami betegellátás Magyarországon
X. Juhász Judit: „Hirdesd a háztetőkről” A Magyar Katolikus Egyház kommunikációs programja
XI. Seregély István: A Magyar Katolikus Egyház a harmadik évezred küszöbén
XII. Erdő Péter: Az Európai Unió kibővítése. Remények és aggodalmak a magyar Egyház számára
XIII. Szakály Sándor: A bécsi döntésektől a Szovjetunió elleni hadba lépésig
XIV. Bolberitz Pál: Európa és a kereszténység
XV. Mészáros István: Ortutay Gyula kultuszminisztersége és a Magyar Katolikus Egyház
XVI. Osztie Zoltán: Kereszténység és közélet – Kiút az anarchiából -
XVII. Rózsa Huba: A Biblia szerepe az európai és a keresztény kultúrában
XVIII. Veres András: A Katolikus Egyház és az állam kapcsolata Magyarországon
XIX. Tringer László: A lelki egészség mint az egészség alapja
XX. Tomka Ferenc: Halálra szántak, mégis élünk
XXI. Kellermayer Miklós: Az első és második kopernikuszi fordulat
XXII. Zlinszky János: Az alkotmány értéktartalma és a mai politika
XXIII. Nemesszeghy Ervin SJ: Istenre talál a tudomány?
XXIV. Czigány György: Hit és képzelet
XXV. Szabó Csaba: A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai
XXVI. Bábel Balázs: Példaképeket a nemzet megújulásáért
XXVII. Gyulay Endre: A magyar egyház jövője
XXVIII. Pápai Lajos: A Napba öltözött ember-Prohászka Ottokár
XXIX. Török József: Árpád-házi Szent Erzsébet Thüringia vagy Hungária?
XXX. Kiss-Rigó László: Egyház és közélet


  

Szent István Társulat
1053 Budapest Veres Pálné u. 24.
E-mail: szit@stephanus.hu
Tel.: (06/1)318-6957
Stephanus Könyvesház
1053 Budapest Kossuth Lajos u. 1.
E-mail: konyveshaz@stephanus.hu
Tel.: (06/1)318-0567
ekonyvtar
sajtoszoba
A Szent István Társulat folyóiratai:
foly_teologia
foly_communio
foly_katolikuspedagogia
foly_szocialpedagogia
foly_foliatheologica
foly_miscellanea

hirlevel
aruhaz
konyvklub
boltjaink